Tanulni, tanulni, de hogy?

A formális keretek közé szorított tanulási időszakom (iskolapad, kurzusanyagok, dolgozatok), az akadémiai ranglétrán való felfelé lépdelésem egy ideje és valószínűleg véglegesen lezárult. Még egy alapképzésnek, mesterinek sok értelmét nem látom, a doktorival kapcsolatban fenntartom az elveimet: az legyen doktor, aki tapasztalatokra tud építeni. Ha lesz lehetőségem továbbképzésekre, gyakorlatias tanfolyamokra, értelmes-érdekes és hasznos lehetőségekre nem fogok nemet mondani. De a sok egymás-után-ledarált-gépiesen-betanult-vizsgákon-visszaböfögött-másnapra-elfelejtett elméletből azt mondhatom, egy életre elég. Tudtam alkalmazkodni ehhez a rendszerhez is, a rövidtávú memóriám képes volt tartani a lépést, de nem vagyok egy lexikális ismereteket felhalmozó típus, és így visszagondolva: akkor az a 6 év mire volt jó? Mindent összegezve nyilván, megtanultam alkalmazkodni különböző elvárásokhoz, érdekességekre visszaemlékszem, sokszor magam is meglepődök rajta, jobban el(ő) tudom adni a mondanivalómat, de hogy szakembernek nevezzem magam bármely területen? Sajnos nem... Ez részben az én hibám, mert nem ástam bele magam semmibe különösebb vehemenciával, lehet alapból a pályaválasztásom nem volt megfelelő. Másrészt - pláne hogy volt alkalmam közelebbről is látni - fel vagyok veszve az oktatási rendszer ellen, az óvodától a felsőoktatásig. De ez hosszú mese, nem erről akartam ma írni, lehet, hogy egyszer majd ezt a témát is kivesézem.

Kedves gyerekek, a mai téma a Lifelong Learning. Nagyjából egy fél éve keveredtem el egy amerikai fickó, Tynan blogjára, azóta rendszeres olvasója vagyok. Fura figura lehet a való életben: azt hiszem, még nincs 30, egy lakókocsiban él, rengeteget utazik, önszorgalomból kínaiul, japánul meg pl. hegedülni tanul, nyert és veszített nagy összegeket pókeren, megszállottan dolgozik (a saját blogplatformját fejleszti), rendszeresen és igényesen blogot ír, de ami a leginkább jellemzi, hogy nagyon magas elvárásokat állít fel önmagával szemben, és mindent megtesz, hogy azoknak megfeleljen. Nincs munkahelye, nincs főnöke, aki nap mint nap hajtsa, a munka nála belső késztetés. A bejegyzései közérthetőek, jól felépítettek, és elgondolkodtatóak. Európai mentalitás szerint lehet, hogy néha kicsit túl jukenduit, de jócskán az elviselhető kategóriában. Decemberben volt egy nagyon jó írása a különböző önfejlesztési-tanulási típusokról, cikk itt. Nem fordítom le az egészet, csak a lényeg ismétlésképpen:

•  Instant változás (instant change): Döntésen alapul, legtöbbször igen-nem kérdésre adott válaszokkal könnyen mérhető. Például vagy pontos vagyok, vagy nem. Vagy dohányzom, vagy nem. Vagy naponta írok egy bejegyzést a blogra, vagy nem. Én döntöm el. Ezekből jó egyszerre csak egyet bevállalni, esetleg mondjuk két egymással összefüggőt, és kivárni, amíg már nem igényelnek külön odafigyelést, szokássá válnak.
• Összpontosított változás (focused change): Ahhoz, hogy egy készséget elsajátíts, a legjobb módszer az intenzív tanulás és gyakorlás. Ebben a kategóriában a legjobb példák a nyelvek (saját bőrömön tapasztaltam a franciával és a némettel, hogy a heti 2-3 alkalom semmire sem elég), de a fickó így tanult meg alap szinten hegedülni, na meg csajokat felszedni (kicsit vicces, de még könyvet is írt róla).
• Hosszú távú, fokozatos változás (long term gradual change): Tulajdonképpen ezek határozzák meg a személyiségedet, a viselkedésedet, az életszemléletedet. Ennek a titka, hogy időt szentelsz olyasmikre, amik érdekelnek, olyan témákról olvasol, amik foglalkoztatnak, továbbgondolod és akár meg is osztod az érdekes megközelítéseket, megpróbálod beépíteni az életedbe a számodra hasznos ötleteket, és ezáltal folyamatosan fejlődsz.

Házi feladat: az elsőnél kitalálni egy, a másodiknál kitűzni és ütemezni egy másik, a harmadiknál megfogalmazni n+1 projektet.

Kreatív vs. reaktív

Úgy szeretem azokat az AHA-pillanatokat, amikor valami foglalkoztat egy ideje, és éppen jókor valaki a környezetemből pont azt hozza szóba, és mondjuk ad egy jó tippet, felvillant egy másik nézőpontot. Vagy pont elém kerül egy erről szóló érdekes cikk (most pont ez történt). Nyilván lehet ezeket véletlen egybeesésként kategorizálni, esetleg a másik véglet: bevonzottam az életembe. Szeretem az arany középutakat, valószínűleg nagyban közrejátszik az ilyen pillanatok létrejöttében az, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel veszem körül magam, és olyan sajtótermékeket fogyasztok, amelyek engem érdeklő témákat boncolgatnak. De ez a pont jókor tényező...

Régen az ilyesmit "úri passziónak" tartottam, de mostanában próbálom a feladataimat felírni egy listára, rendszerezni őket fontosság szerint, és persze, ha valamivel végzek, akkor kéjes vigyorral kipipálni. A listámon gyorsabb ütemben gyűlnek a pontok, mint ahogy haladni tudok velük, de nincs is ezzel olyan nagy gond, mert főként az apró-cseprő ügyek sokasodnak. Van egy fontosabb ügyem, amit szeretnék minél kreatívabban megoldani, de pár napja csak halogatom, mert mindig megpróbálom letudni a könnyebb dolgaimat reggel, hogy csak erre koncentrálhassak végre. De mivel azokból több van, és gyorsan is szaporodnak, ezért jó esetben délutánra jutok el oda, hogy a nagy fába belevághassam a fejszémet. Addigra meg legtöbbször már ki vagyok fáradva, úgyhogy eldöntöm, hogy "na, akkor majd inkább holnap, friss erővel", és letudok még pár apróságot. Persze másnap kezdődik elölről az előző napi mese.

A halogatás után most a legmegfelelőbb időzítéssel jött ez a cikk (a véletlen vagy sorsszerűség is közrejátszik, mert a hírlevél, amelyikben belinkelték, legtöbbször olvasatlanul kukázódik a postaládámból, maga a cikk se mai).

Olyan, mintha az így-ne-csináld példánál engem mutatna be, úgyhogy a tanácsok hallgató fülekre találtak. Nem akarom zanzásítani az eredeti irományt. 

Három fő tanulság számomra: 

1. Első a kreatív, második a reaktív munka. A gourmandkodásnál működik a "legjobb falatot a végére" elv, munkában nem. Ha kiemelkedő teljesítményt várok el magamtól a kreatív feladataimban, akkor másodlagos hangsúlyt kell kapjanak a reaktív munkáim (tanultam egy új kifejezést: reaktív munka=amit mások várnak el, csak-öt-perc, legtöbbször nem is olyan fontos). 
2. Szűrd ki a zavaró tényezőket. Nincs is amit magyarázni ezen: eztán' nincs bűntudat a fülhallgatóért.
3. Légy nagyon hatékony a reaktív teendőkben. Mert nem lehet azokat sem mellőzni a végtelenségig, de ha egyszer nekifogsz, akkor jobb minél hamarabb letudni őket.

Végül, hogy ne legyen a fogadkozás, hogy holnaptól így lesz: már MA így lesz! (amúgy is elmúlt már éjfél)

Mindenben az az érdekes

Sokszor vicces, hogy számomra érdekes dolgokat hogy kiszínezek a fejemben. A Nők Lapjában olvastam egy interjút Gundel Takács Gáborral, akit igazán jófej embernek tartok. Úgy emlékeztem, hogy nagyon frappánsan, életvezetési idézetszerűen (igen, ez az, amit mindenki megoszt Fb-on) fogalmazott meg egy bölcsességet, azt akartam ide leírni. Elővettem megint az újságot, az idézet a következő lenne:

"Mindig mindenben az az érdekes, hogyan gondolkodnak az emberek."

Na, bumm! És ezután megoszt egy történetet. Tulajdonképpen ez volt, ami megragadott, de nem pötyögöm be, aki kíváncsi itt a link a teljes cikkhez.

Ez a gondolat, bár talán túlontúl egyszerű, beragadt a fejembe ezen a héten. Amikor be-bevillant, megpróbáltam megkeresni a gondolati mintákat a körülöttem lévők viselkedésében. Miért reagál X erre így? Miért ugrik be Y-nak pont ez, amikor valamiről szó van? Kinek milyen Pavlov-effektjei vannak?

Vannak emberek, akiket csodálok, mert meglep, hogy mennyire kreatívan asszociálnak, ha valami szóba kerül. Mások sokszor az idegeimre mennek, mert számomra nem logikusak a reakcióik. Vagy nem látják az összefüggéseket ott, ahol az én fejemben olyan ügyesen és logikusan összeáll a kép.

Ha már az idézet ilyen egyszerű, akkor én meg arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincsen senkivel semmi baj. Lehet, hogy elmagyarázom én számomra észérvekkel az álláspontomat. De másnak más "esze" van, az agyában teljesen más szinapszisok vannak, más ingerek érték, más dolgokat tapasztalt, az életének különböző állomásain talán teljesen más következtetéseket vont le. Ha az illetőnek nincs az enyémmel ellentétes nézőpont mélyen beégve a gondolkodásmódjába, és én még jól is tudok magyarázni, akkor talán nekem kedvező közös nevezőre jutunk. Ha mégsem, akkor sem mondhatom én azt, hogy az ő gondolkodásmódja hibás. Egyszerűen MÁS. Ezt kellene tudatosítsam magamban, nagyot lendítene az empatikus képességemen. Akár saját magammal szemben is.

Majdnem első

Egy személyesebb blog írása már elég rég motoszkál a fejemben. Ezt a blogot talán két éve hoztam létre egy olyan időszakban, amikor úgy éreztem, hogy valahogy semmi sem klappol. A körvonalazódó cél az volt, hogy inspirációt gyűjtsek és gerjesszek (magamban), Münchhausen módszerrel kirángassam magam a sárból . Egy elég nagy váltás (költözés+állás) után visszagondolva az akkori munkahelyemmel voltam elégedetlen, és ezt annyit szajkóztam, hogy már szinte csak erre tudtam koncentrálni. Beleéltem magam, hogy minden szürke, és nincs is napos oldal. (Pedig van!) Akkor is sok értékes ember vett körül, rengeteg inspiráló dolgot olvastam, de mintha semmi se csapódott volna le belőle a saját életvitelemet, gondolkodásmódomat, hozzáállásomat tekintve. Csak gyűlt-gyűlt a sok információ a feneketlen zsákban...

Ma már úgy érzem, hogy sok elolvasott, látott, átbeszélt gondolatnak van visszacsatolása az életemben, ezek hatására folyamatosan változom, próbálok minél tudatosabban odafigyelni erre. Ez a blog is a jelenlegi formájában azt a célt fogja szolgálni, hogy a számomra hasznos gondolatokat (másokét és sajátokat) a saját szűrőmön átcsurgassam, és így a jobban beépítsem a mindennapjaimba. A hallgatás és olvasás is lehet aktív, de az írás aktívabb, és miért is ne, kreatívabb.

És végül: miért a majdnem? A blog indulási formájában tartalmazott egy első bejegyezést is. Amikor most, több év távlatából újraolvastam, felkavart bennem sok érzést: negatív nosztalgiát (idétlen szókapcsolat, tudom), sajnálatot az akkori önmagammal szemben, de dühöt és szégyenérzetet is az akkori tehetetlenségemmel kapcsolatban. Ezért került törlésre innen, viszont lementettem magamnak elrettentő példának.