A formális keretek közé szorított tanulási időszakom (iskolapad, kurzusanyagok, dolgozatok), az akadémiai ranglétrán való felfelé lépdelésem egy ideje és valószínűleg véglegesen lezárult. Még egy alapképzésnek, mesterinek sok értelmét nem látom, a doktorival kapcsolatban fenntartom az elveimet: az legyen doktor, aki tapasztalatokra tud építeni. Ha lesz lehetőségem továbbképzésekre, gyakorlatias tanfolyamokra, értelmes-érdekes és hasznos lehetőségekre nem fogok nemet mondani. De a sok egymás-után-ledarált-gépiesen-betanult-vizsgákon-visszaböfögött-másnapra-elfelejtett elméletből azt mondhatom, egy életre elég. Tudtam alkalmazkodni ehhez a rendszerhez is, a rövidtávú memóriám képes volt tartani a lépést, de nem vagyok egy lexikális ismereteket felhalmozó típus, és így visszagondolva: akkor az a 6 év mire volt jó? Mindent összegezve nyilván, megtanultam alkalmazkodni különböző elvárásokhoz, érdekességekre visszaemlékszem, sokszor magam is meglepődök rajta, jobban el(ő) tudom adni a mondanivalómat, de hogy szakembernek nevezzem magam bármely területen? Sajnos nem... Ez részben az én hibám, mert nem ástam bele magam semmibe különösebb vehemenciával, lehet alapból a pályaválasztásom nem volt megfelelő. Másrészt - pláne hogy volt alkalmam közelebbről is látni - fel vagyok veszve az oktatási rendszer ellen, az óvodától a felsőoktatásig. De ez hosszú mese, nem erről akartam ma írni, lehet, hogy egyszer majd ezt a témát is kivesézem.
Kedves gyerekek, a mai téma a Lifelong Learning. Nagyjából egy fél éve keveredtem el egy amerikai fickó, Tynan blogjára, azóta rendszeres olvasója vagyok. Fura figura lehet a való életben: azt hiszem, még nincs 30, egy lakókocsiban él, rengeteget utazik, önszorgalomból kínaiul, japánul meg pl. hegedülni tanul, nyert és veszített nagy összegeket pókeren, megszállottan dolgozik (a saját blogplatformját fejleszti), rendszeresen és igényesen blogot ír, de ami a leginkább jellemzi, hogy nagyon magas elvárásokat állít fel önmagával szemben, és mindent megtesz, hogy azoknak megfeleljen. Nincs munkahelye, nincs főnöke, aki nap mint nap hajtsa, a munka nála belső késztetés. A bejegyzései közérthetőek, jól felépítettek, és elgondolkodtatóak. Európai mentalitás szerint lehet, hogy néha kicsit túl jukenduit, de jócskán az elviselhető kategóriában. Decemberben volt egy nagyon jó írása a különböző önfejlesztési-tanulási típusokról, cikk itt. Nem fordítom le az egészet, csak a lényeg ismétlésképpen:
- Instant változás (instant change): Döntésen alapul, legtöbbször igen-nem kérdésre adott válaszokkal könnyen mérhető. Például vagy pontos vagyok, vagy nem. Vagy dohányzom, vagy nem. Vagy naponta írok egy bejegyzést a blogra, vagy nem. Én döntöm el. Ezekből jó egyszerre csak egyet bevállalni, esetleg mondjuk két egymással összefüggőt, és kivárni, amíg már nem igényelnek külön odafigyelést, szokássá válnak.
- Összpontosított változás (focused change): Ahhoz, hogy egy készséget elsajátíts, a legjobb módszer az intenzív tanulás és gyakorlás. Ebben a kategóriában a legjobb példák a nyelvek (saját bőrömön tapasztaltam a franciával és a némettel, hogy a heti 2-3 alkalom semmire sem elég), de a fickó így tanult meg alap szinten hegedülni, na meg csajokat felszedni (kicsit vicces, de még könyvet is írt róla).
- Hosszú távú, fokozatos változás (long term gradual change): Tulajdonképpen ezek határozzák meg a személyiségedet, a viselkedésedet, az életszemléletedet. Ennek a titka, hogy időt szentelsz olyasmikre, amik érdekelnek, olyan témákról olvasol, amik foglalkoztatnak, továbbgondolod és akár meg is osztod az érdekes megközelítéseket, megpróbálod beépíteni az életedbe a számodra hasznos ötleteket, és ezáltal folyamatosan fejlődsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése